Nagy örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük: már szervezzük a 2022-es Debreceni Baptista Ifjúsági Konferenciát Biztosak vagyunk benne, hogy más lesz, mint az előző években, hiszen előreláthatólag jelentős korlátozásokkal kell számolnunk a hatályos jogszabályoknak megfelelően, de ha csak nem lesz teljes lezárás, szeretnénk megtartani, mert hisszük, hogy Isten szeretné, ha találkoznánk vele és egymással. A konfi témája Mire …
Advent harmadik vasárnapján, az öröm lángjának meggyújtása ünnepén öröm volt a mennyben (és gyülekezetünkben is) egy bűnös felett, aki ezen a napon bemerítéssel pecsételte meg elköteleződését Jézus Krisztus mellett. baptist.hu Nagy szeretettel ajánljuk a testvérek figyelmébe a beszámolót a bemerítési istentiszteletről:
Gyülekezetünk hosszú éveken át imádkozott vezető lelkipásztorért. Horváth Zsolt ügyintéző lelkipásztor segítségével Isten akaratát keresve hívtuk meg erre a szolgálatra Kiss János lelkipásztor testvért, akinek szolgálatba állítására 2021 októberének első hétvégéjén került sor. baptist.hu Nagy szeretettel ajánljuk a testvérek figyelmébe a beszámolót Kiss János lelkipásztorunk beiktatásáról:
Kiss János lelkipásztor testvér ünnepélyes beiktató istentisztelete október 2-án szombaton, 16 órától kezdődik. A gyülekezet mellett erre az alkalomra hivatalosak városunk, egyházunk vezetői, illetve a társegyházak lelkipásztorai.Október 3-án vasárnap, délelőtt 10 órától az istentiszteleten folytatódik az ünnepi alkalom.
Az MBE operatív tanácsa 2021. április 21-i ülésén meghallgatta az iskoláinkról és a szociális intézményeinkről szóló beszámolókat. Jelentős járványügyi helyzet sehol nem alakult ki az elmúlt hetekben. A gyülekezetekkel kapcsolatosan az operatív tanács pillanatnyilag csak online alkalmakat támogat. Amennyiben a járványügyi körülmények megengedik a május 10-től tervezett felső tagozatosok és középiskolások visszatérését az oktatási intézményekbe, …
Kedves Szülők, Nagyszülők! Szeretettel hívjuk a gyermekeket a Kincskereső táborba, amely a Tálentum Általános Iskolában kerül megrendezésre. Az elmúlt időszak után jó lesz együtt lenni a gyermekekkel. A tanítások, programok szervezésén túl, a tábor nagyszerű lehetőség arra, hogy a gyermekeink újra beépüljenek a vasárnapi iskolába, a közös élmények erősítik a baráti kapcsolatokat, az összetartozást. Szívünk …
Kedves Testvérek! Még néhány napig nyilatkozhatunk az adónk 1+1 százalékáról. Támogathatjuk így is a Magyarországi Baptista Egyházat és a gyülekezetünk alapítványát.
Háttérkép számítógépre: (jobb egérgomb – Mentés másként) Háttérkép telefonra: (hosszan tartás telefonon – Mentés másként ) Teljes ige: