Hamis valóság

Manapság sokszor hallhatjuk, hogy emberek egymást vádolják azzal, a másik nem a valóságban él. Az információkat már nem egy forrásból kapjuk, és egyéne válogatja, ki milyen hírek alapján építi fel a világát. De vajon mi a saját életünkben nem estünk még abba a csapdába, hogy nem a valóságban éltünk? Amikor hittünk valamit Istenről, mert úgy akartuk hinni. Vagy mikor azt mondtuk, megbocsátottunk, de valójában mégsem. Vagy mikor azt gondoltuk, Isten akaratában járunk, de nem mertük bevallani, nincs benne békességünk. Vagy mi építünk fel mások számára hamis valóságot. Általában utólag olyan kifejezéseket használunk, “pedig én azt hittem”, vagy “abban a hitben éltem”, de idejében elcsíphetjük az idáig vezető gondolatainkat.

Talán tudunk olyanról, hogy a mások által állított dolgok nem álltak meg valóságként, ezért a hamis információ rossz döntéshez vezetett. Amikor Ábrahám Gerárba ment, azt mondta a feleségéről, Sáráról, hogy a húga. Ennek az információnak a birtokában Abímelek, a király magához vette Sárát, de Isten álmában megmutatta, hibát készül elkövetni. Abímelek ezt mondta az álomban: “Hiszen ő mondta nekem, hogy a húga, az asszony meg azt mondta róla, hogy a bátyja! Én tiszta szívvel és ártatlan kézzel tettem ezt.” (1 Mózes 20:5) Mivel Isten is tudta ezt, nem engedte, hogy a király bűnt kövessen el. Ábrahám hamis valóságról szóló közlése komoly bajba sodorhatta volna rengeteg ember életét. Lehet, hogy manapság már nincs végzetes következménye az ilyen dolgoknak, mégis intő példa lehet számunkra.

Jó néhány évvel ezelőtt az ifivezetőségben volt köztünk egy mondás, hogy elkerüljük a hamis elképzeléseinket: hozzuk világosságra! A rejtegetett dolgaink egy idő után tényleg hamis valóságot hoznak létre körülöttünk, és az idő előrehaladtával egyre nehezebb lesz lerombolni. De ha világosságra hozzuk, egyben próbára is tesszük, és akár ki is derülhet, hogy mindez a mi fejünkben létezik. Szabó Magda így fogalmazta meg: “Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.” Sajnos, ha túl sokáig várunk, az arcunkba robbanhatnak eltemetett titkaink, és rendkívül meg tudja mérgezni kapcsolatainkat.

A hamis valóság építésének van még egy másik módja, ez pedig az énközpontú világképen alapul. Ha ugyanis az egónk, saját igazságunk van a középpontban, akkor ez a valóságértelmezés teljesen el tudja torzítani Isten szavát is. István a Jézusba vetett hitén keresztül magyarázta vádlóinak Izrael történetét, de azok világképébe nem fért bele, hogy Jézus a Messiás – saját meggyőződésük miatt nem jutott el hozzájuk Isten üzenete. István azt mondta nekik: “Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig ti az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek, akik bár angyalok által kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.” (ApCsel. 7:51-53) Tudjuk, Pál is ebben a tömegben volt, de amikor az ő szeméről lekerült saját hamis valóságának szemüvege, boldogan ítélt kárnak és szemétnek mindent, amit az igazság megismerése előtt szerzett.

Néha Istent is belekeverjük a hamis valóságunk felépítésébe. Gyakran emlegetünk bátorító igeverseket, amikbe talán a saját értelmezésünk alapján kapaszkodunk, például a reményteljes jövőről mi akarjuk megmondani, számunkra mi lenne reményteljes. Olyan igeverseket teszünk ki otthonainkba, amik Isten szeretetéről és jóságáról szólnak, de ezért nehéz elképzelnünk, hogy Isten olykor meg is fedd minket, ami ugyanúgy a szeretetének jele. Ha pedig a szószékről halljuk a kemény beszédet, már nehéz elképzelni, hogy valóban Isten üzenetét halljuk.

A hamis valóság építésének van egy végső állomása, ez pedig a valóságtagadás. Ilyenkor úgy gondoljuk, amiről nem veszünk tudomást, az nincs, ezért nem is tudunk helyreállni. Letagadjuk az érzéseinket, ahelyett, hogy Isten elé vinnénk. Letagadjuk a bűneinket, ahelyett, hogy bűnbánatot tartanánk. De ha az orvos diagnózisát nem fogadjuk el, és amikor gyógyszert ír fel, mi vitaminnal helyettesítjük, akkor hogyan várjuk el, hogy meggyógyuljunk? A szárdiszi gyülekezet is valami nagyon mást gondolt magáról, de Jézus így feddte meg: „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” (Jel. 3:1), ezzel esélyt adott nekik a megtérésre, és a valóság helyes értelmezésére.

Néhány héttel ezelőtt Isten elég egyértelműen értésemre adta, hogy van olyan az életemben, akinek nem bocsátottam meg, holott én ezt már egy magam mögött lévő dolognak gondoltam. Mikor ezt kimondtam imádságban, és kértem Istent, hogy ő gyógyítson, ugyanis nem várhatom, hogy az illető bocsánatot kér, nekem az volt a “világosságra hozni” pillanatom. Emberileg nem tartom magam képesnek, hogy Isten nélkül megbocsássak, de az azóta eltelt időben sokat imádkoztam ezért, és napról napra érzem, hogy Isten gyógyít. Lehet, hogy neked egy titkot kell felfedned, hogy más identitását ne torzítsa a hamis valóság, vagy egyszerűen be kell vallanod, hogy nem Isten szerint gondolkozol. Hiszem, hogy Isten megmutatja mindannyiunknak azokat a dolgainkat, amiket világosságra kell hoznunk a hamis valóság lebontása érdekében!