Milyen hullámra ülsz fel?

Váratlanul egy ismert dalt játszik a szólógitár. Egy ütemmel később becsatlakozik a dob, és a basszusgitár is magára talál. Végül jön a zongora, majd elkezdődik a versszak: Isten győzött! Az egyik próba szünetében spontán csendült fel az ének, és számomra különleges volt ez az örömzene. Két dolgot juttatott eszembe: ahhoz, hogy egy dal harmonikusan megszólaljon, elengedhetetlen a hangszerek közötti egység, hiszen a disszonáns hangokat senki sem hallgatja szívesen. Másfelől, jó volt erre a hullámra ráülni, ahogy egymás után kapcsolódtunk be, mindenki részese akart lenni a közös dicsőítésnek.

A fenti eseményhez szükség volt arra, valaki elkezdje a dalt. Mikor az első pünkösd eseményei bekövetkeztek, a tanítványok valóban bejárták az egész földet, teljesítve a missziói parancsot, ahogy Jézus megmondta nekik: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (Apcsel. 1:8) Figyeljük meg az itt megjelenő hullámot: Jeruzsálem – Júdea – Samária – a föld végső határa. Pünkösd egy kiindulás volt, ahonnan az evangélium eljuthat a föld végső határáig, ez pedig a mai napig folyamatban van. Elkezdődött valahol, majd téren és időn át folytatódik egyre nagyobb és nagyobb hullámot keltve, mint a tóba dobott kő.

Nemcsak egy elindítóra van szükség, hanem lennie kell egy szervezőnek, szervezőelvnek. Egy ének esetében ez egy megírt kotta, ismerős akkordok, pünkösdkor a Szentlélek volt, az egyházban pedig Krisztus, ahogy Pál írja: „…hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.” (Efezus 4:15-16) Ez az igevers nemcsak arra mutat rá, Krisztus miatt kapcsolódnak össze a hívők, hanem a cél a növekedés a szeretetben. Nem véletlenül mondta Jézus a tanítványainak (ennélfogva nekünk is): „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János ev. 13:35)

A hullám további jellemzője: nem egyetlen vízcseppből áll. Egy vízcseppnél a hullám értelmezhetetlen, mint ahogy egyetlen hívő sem tud önmagával összekapcsolódni. Mindannyian azt keressük, milyen nagy egésznek lehetünk részei, és a hullám is csak akkor tudja kifejteni a hatását, ha több vízcsepp kapcsolódik össze. A sporteseményeken gyakori jelenség a szurkolók hullámzása, mely pont attól nyeri el látványosságát, hogy minden résztvevő bekapcsolódik, amikor rákerül a sor. Aki ebben nem vesz részt, minimum ünneprontónak titulálják, de passzivitása erősen rontja az összképet, sőt akár véget is vethet a hullámzásnak. Ezért nem mindegy, mit teszünk a magánéletünkben, mert a közösség áldása múlhat rajta. Gondoljunk csak Ákánra, aki a jerikói csatában a nyilvánvaló tiltás ellenére elemelt a zsákmány közül egy köpenyt, némi ezüstöt, meg egy aranyrudat, ennek következtében pedig Izrael népe elveszítette a következő csatát (Józsué könyve 7. fejezet). Isten győzelmi hullámot tervezett a népének, melynek végcélja az ígéret földjének birtokbavétele volt, ehhez képest a második mérföldkőnél megtorpantak. A hullámot tehát egyetlen ember sem alkothat, de egyetlen emberen is múlhat.

A hullám hajlamos mindent elsodorni. Ha a víz összeáll, hatalmas pusztításra is képes. Emlékezzünk csak 2004 decemberére, mikor Délkelet-Ázsia partjait elérve az áradat rengeteg települést elsodort. A Bibliában sok helyen inkább negatívumként olvasunk a hullámról, például amikor az egyiptomiakat elborították a hullámok (2Móz. 15:5), vagy falként állt meg, mintegy veszélyként leselkedve a Vörös-tengert átszelő izraeliekre (2Móz. 15:8), büszke hullámokról olvasunk Jób könyvében (Jób 38:11), Dávid hullámtól tart, amiben nem akar elmerülni (Zsolt. 69:16), a 89. zsoltárban pedig tornyosuló hullámról és dühöngő tengerről ír (Zsolt. 89:10). Mi van akkor, ha a hullám számunkra már nem negatív, hanem felfedezzük annak erejét, mint pozitívumot, aminek hatására tényleg elterjedhet az evangélium ezen a világon? Milyen lenne, ha az emberek valóban látnák, az egyház nem önmagáért van, a hívők nem a maguk pecsenyéjét akarják sütögetni, hanem tényleg tesznek azért, hogy – jó értelemben – kiforgassák a világot a négy sarkából? Egy fecske nem csinál nyarat – szokták mondani, de a fecskék érkezése tavaszt sejtet. A Szentlélek megjelenése óriási változást hozott az 1. században, és az akkori világ minden szegletébe eljutott az evangélium, mely viszonyítási pont lett az elkövetkezendő időkre. Rengetegen kapcsolódtak a tanítványokhoz, és lettek keresztényekké – akár vállalva a mártíromságot is. A világ megváltozott, és a kereszténység terjedt.

Szeretném, ha elgondolkodnánk azon, milyen hullám részei akarunk lenni? Ahogy már írtam, van rossz hullám, mely tör, zúz és rombolja a társadalmat, van azonban olyan, mely az egész világ hasznára válik. Pál azt írta Timóteusnak: „És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” (2Tim. 2:2) Ha jól megnézzük, az alábbi hullám fedezhető fel ebben az igeversben: Pál – Timóteus – megbízható emberek – mások. Ennek a hullámnak négy szereplője van, de szépen leírja az ige terjedését. Az a jó hírem, ebben mi is benne lehetünk, és tőlünk is tovább terjedhet Isten igéje, általunk is megismerhetik Krisztust az emberek. Már csak az a kérdés: fel akarsz ülni erre a hullámra?