Művem a királynak szól

„…Telepvezetői állást kínált nekem a kerület műszaki telepén. Elmondta, hogy megbízható emberre van szükség, mert nagy sikkasztások történtek a telepen. […] Komoly kihívásnak tekintettem ezt a feladatot és vállaltam, azzal a feltétellel, hogy felvehetek új embereket… 1962 júniusában kezdtem az új munkahelyemen és hét évig dolgoztam ott. […] A megbízhatóság és a becsületesség volt a legnagyobb követelmény. […] A hét év alatt húsz-huszonöt hívő embert vittem a Karbantartó Vállalathoz. A tanácselnök azt mondogatta: »Hozzon még ilyen embereket!« Nagy öröm volt számomra, hogy egyikben sem kellett csalódnunk.” – írta Kovács Géza bácsi Mesélek az életemről című könyvében (130. oldal).

Talán nem szoktunk azon gondolkodni, milyen színvonalon végezzük a munkánkat, és ennek milyen következményei lehetnek, de ha egyszer a munkatársaink megtudták, hívő emberek vagyunk, onnantól figyelni is fogják, valóban keresztényként viselkedünk-e. Egy Assisi Szent Ferencnek tulajdonított mondás szerint: „Hirdessétek az evangéliumot mindenkinek – ha kell, szavakkal is.” Nem véletlenül írja Pál a rómabelieknek (8:19), „Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” Túl hangosak a keresztény értékrendet hiteltelenítő botrányok, ezért munkatársaink szomjasak valami igazi megtapasztalására. Nem arra van szükségük, hogy állandóan bibliai idézeteket mondjunk nekik, hanem elsősorban hitelességet szeretnének látni, mint ahogy a Kovács Géza bácsi által említett tanácselnök, aki felismerte, a gyülekezetből megbízható, becsületes emberek kerülnek ki. Vajon ez ma is igaz ránk?

Pál apostol az efezusiakhoz írt levelében (5:9) ezt írja: „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.” Ha a világosság gyermekeinek valljuk magunkat, akkor tetteinknek jóságból, igazságból, egyenességből kell fakadnia a munkahelyünkön is. Talán többet beszélünk a családi vagy a gyülekezeti életről, de mintha a munkahelyet egy rejtett területnek tekintenénk, ahol nincsenek hívő szemtanúk, akik előtt lebukhatunk. Ha csak vallásos hívők vagyunk, valóban nehéz hosszú ideig fenntartani a képmutató látszatot, és egy idő után előjön valós személyiségünk. Életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, éppen ezért hatalmas ziccer kihagyni, hogy az életünk tanúskodjon Jézus mellett. Ha már megbízhatóságunkon, becsületességünkön folt esett, miért gondoljuk, hogy kíváncsiak lesznek munkatársaink arra, miért döntöttünk Krisztus mellett?

Pál apostol szintén az efezusiakhoz írt levelében (6:5-9) beszél a gyakorlati kereszténységről, és a szolgák, urak hozzáállásáról ezt fogalmazza meg: „Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint Krisztusnak. Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek, mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.” Pál abból indul ki, a hívő alkalmazottaknak és munkáltatóknak Isten az Uruk, tehát istenfélelemmel kell a munkához hozzáállniuk. Az alkalmazottak motivációját a tiszta szív határozza meg, munkájukkal ne embereknek akarjanak megfelelni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjenek lélekből, jóakarattal. A munkáltatóknak arra hívja fel a figyelmét, ne despotaként uralkodjanak alkalmazottaikon, akik szabadon fenyegethetnek, hanem Pál emlékezteti őket, Istennek tartoznak elszámolással, aki viszont őfelettük áll. A munkamorál említése mellett megjelenik az emberekkel való bánásmód, ezzel kapcsolatban Pál két dolgot hangsúlyoz a munkáltatók figyelmébe ajánlva. Egyrészt ne fenyegessék az alkalmazottakat, másrészt Istennel párhuzamot vonva, ne legyenek személyválogatók, azaz ne kivételezzenek, ez ugyanis megmérgezi az alkalmazottak közötti légkört. Ha nagyon őszinte akarok lenni, elég magas a léc, de legalább ez a léc fejlődésre ösztönöz. Ha pedig szívünk vágya, hogy ilyen emberekké váljunk, Isten megadja mindehhez a szükséges erőforrást, felismerést!

Tekintsük át József történetét erről az oldalról! József – mondjuk úgy – elkényeztetett fiatalként került teljesen idegen környezetbe, Egyiptomba. Lelkében még a traumával, csalódással – hogy testvérei eladták, és elszakították a családjától – kellett megállnia a helyét Potifár, a fáraó főemberének házában. József családjában nem neki kellett a legkeményebb munkát végeznie, de valószínűleg Jákób beszélt neki Istenről, mert azt olvassuk: „De az Úr Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, így aztán egyiptomi gazdájának a házába került.” (1Móz. 39:2) Valószínűleg Isten nem állt volna mellé, ha lusta, nemtörődöm, megbízhatatlan, becstelen lett volna. Az eredményt pedig öröm olvasni (1Móz. 39:3-6): „Látta a gazdája, hogy vele van az Úr, és mindazt eredményessé teszi az Úr, amihez hozzáfog. Megnyerte hát József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt mindenén, amije csak volt a házban és a mezőn. Ezért Józsefre bízta mindenét, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt.” József élettörténetében kulcsfontosságú volt a munkamorálja Potifár házában, hiszen szorgalma nélkül egy utolsó szolga lett volna, aki soha nem jut el a fáraó udvarába, ahol nincs lehetősége megmentenie népeket, és soha nem teljesültek volna be az Istentől kapott álmai.

Hallottam már szkeptikus mondatokat, miszerint aki manapság becsületes, annak felkopik az álla, vagy sikeres vállalkozást nem lehet, csak trükkök százaival működtetni. Miután a zsidó nép fogságba került, számukra is kérdés volt, hogyan álljanak a munkához egy idegen földön, de Jeremiás által ezt üzente Isten: „Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová fogságba vitettelek titeket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!” Három figyelemre méltó elemet lehet kiemelni ebből az igeversből. Azt a szót használja, „fáradozzatok”, ez viszont nem látszatmunkát jelent, hanem valódi energiabefektetést, lelkiismeretes hozzáállást. Lehet, tőlünk távol áll a „fogság”, de ha arra gondolunk, a menny polgárai vagyunk, így a földi élet ugyanolyan átmeneti, mint a zsidóknak a fogság volt, akkor már jobban magunkra tudjuk vonatkoztatni az igevers tartalmát. Végül pedig, „annak jólététől függ a ti jólétetek”, ez pedig nemes egyszerűséggel a következményre utal, hiszen ha egy épületből kispóroljuk az anyagot, az összedől, tehát érdekünk a munkahelyünk épülésére lenni: akár a konkrét munkával, akár a közösség építésével.

A 45. zsoltár 2. versének (Károli szerint) egy része vezérelvünk lehet ebben a témában: „Mondom: művem a királynak szól.” – vagy inkább Királynak, merthogy Istenre szeretnénk mutatni a munkánkkal. Ez azt is jelenti, a motivációnk nem öncélú, észrevesszük mások szükségeit, és mindenekelőtt Isten dicsőségét keressük a munkánkban is. Ne felejtsük el Jézus szavait: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Elvégre ezért vagyunk ezen a földön.