Fodor István írása
2025. májusának első napján jött a telefon Amerikából: „Anya, Apa, leukémiás vagyok.” Ilyen hírre nem lehet felkészülni. A fiunkat egy tárgyalásra menet, repülőn érte utol az orvosi híradás. Innentől mindent ennek rendelt alá a család mindkét oldalról. Ettől a perctől kezdve szülők, testvérek imádságban, aki tehette fizikai jelenlétben ott voltak (voltunk). Másfél-két hónapos harc, élet-halál küzdelem következett. A küzdelemben, az imaharcban nagyon sokan vettek részt. Nem számított, hogy ki melyik felekezethez tartozik, a közös Úrhoz, az Élet Urához szólt a könyörgés. És győzött az élet.
Hogy miért vagyunk hálásak?
- Megtapasztaltuk azt a csodát, hogy gyenge, sőt egyre gyengülő testben megerősödik a Lélek. Formálódik.
- Hogy a félelemben – félelmünkben – lassan egyre inkább látjuk, hogy minden, még a legkiválóbb kórház és a legjobb orvosok is „csak” eszközök Isten kezében. Mi, a család tagjai is azok lehettünk. És még olyan sokan, hogy lehetetlen felsorolni: gyülekezetek, testvérek, szomszédok, utcabeli lakók, ápolók. Egy imahadsereg.
- Győzött az élet, és a fiunk fizikailag és lelkileg is készen áll a második menetre, a transzplantációra. Hálásak vagyunk azért a személyért, aki ismeretlenül is vállalta, hogy donorként segít a gyógyulásban.
Nem jelenti azt, hogy nincs félelem a szívünkben, de ott van egy különös hála is, amit egy igerészlettel tudok leginkább érzékeltetni.
Pár héttel ezelőtt a 2 Krónika 18-ból szolgáltam, de a 20. rész is valamilyen módon előkerült. Ezután egy Napi Ige sorozatban is megkaptam az alábbi igeverseket. Hiszem, hogy Isten irányította rá a figyelmemet. Júdát három felsorakozott sereg veszélyeztette: Ammon fiai, a Moábiak, és a Széir hegyen lakók. Hatalmas túlerő. Jósáfát, Júda királya egy különös – szokatlan – harci rendet kér az emberektől:
2Krón 20, 20-21: …………Halljátok meg szavamat, Júda és Jeruzsálem lakói! Bízzatok az ÚRban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek! Majd miután tanácsot tartott a néppel, előállította az ÚR énekeseit, hogy dicsérjék őt szent öltözetben a sereg előtt menve, és énekeljék: „Adjatok hálát az ÚRnak, mert örökkévaló az ő irgalmassága.”
Különös hadsereg. Mit gondolhatott az ellenséges had? Hárfások, trombitások, énekesek jönnek? De maguk a zenészek is valószínű, hogy csodálkoztak. „Máskor a pajzsok mögött, azok védelmében próbálunk buzdítani a zenéléssel, most pedig úgy tűnik tulajdonképpen védtelenek vagyunk.”
De Jósáfát, máshogy gondolkodott. Tudta, hogy ezt a csatát nem Júda fogja vívni, hanem Izráel Istene. „Ez az Ő háborúja lesz, nem a mienk. Kezdjük hálaadással!” Ahhoz, hogy hálát adjunk azért, ami már megtörtént, nem hitre van szükség elsősorban, hanem hálás szívre. Az igazi hitet akkor mutatjuk meg, amikor hálát adunk a győzelem előtt. Zengett a hálaadás a sereg előtt: „Adjatok hálát az Úrnak!” Harci kiáltások helyett hálaadó ének a 136. zsoltárból.
És az Úr meghallotta. 2 Krón 20, 22: Amint elkezdték az éneklést és a dicséretet, az ÚR ellenségeskedést szerzett az Ammón fiai és a Móábiak és a Széír hegyén lakók között, akik Júda ellen jöttek, és vereséget szenvedtek. Egymást emésztették fel.
A fiunk október végén, november első felében ismét kezelést kap, amikor a kezelőorvos szavával élve „lecserélik az immunrendszerét”. Isten arra hív, és buzdít valamennyiünket, hogy merjünk hittel hálát adni. Hogy ott volt, és ott lesz életünk minden percében, próbájában. Tart az égi kéz!
Próbák előtt állunk mi is, és talán olyanok is, akik még erről nem is tudnak. Készüljünk rá hálaadással!
Debrecen. 2025. 10. 15.
Fodor István
Ui. A következő három hónapban – ha Isten megsegít bennünket – kint leszünk Amerikában, gyermekeinknél. Kérjük kedves testvéreinket – ahogy eddig is tették – hordozzanak imában bennünket, a fiunkat, s az egész családot! Áldja meg az Úr a Gyülekezetet!
