Szívem és mindenem

A történet tavalyra nyúlik vissza. Egy régtől fogva ismerős ének keltette fel az érdeklődésemet. A gondolat ekkor indult el bennem, hogy utánanézzek: valóban csak ilyen rövid lenne a „Szívem csendben az Úrra figyel…” kezdetű ének? Nem lehetne-e feltalálni valahol valami többet?

Ezért szólítottam meg gyülekezetünkből egy-két hozzáértő testvért. Egyikük, Pető István két tényt közölt velem: „Kottáját az erdélyi testvérek énekeskönyvében találtam meg, fotón csatoltam. E szerint Cseri Kálmán a fordítója német nyelvből. Háromszólamú kánon, én nem ismerem más versszakát.” Az előbbiről nem hallottam, az utóbbit (a fordító nevét és a szöveg eredeti nyelvét) akkorra már az internetről megtudtam.

Megkerestem Kádár Zolit is, aki ezeket írta: „A gyülekezeti vetítős laptopról kimásoltam a »Szívem csendben az Úrra figyel…« kezdetű éneket, ez szokott kivetítve lenni, ezt most csatoltan küldöm […] Valamikor kánonban is énekeltük. Legutóbb 2022.10.16. délelőtt énekelte a gyülekezet Kovács Barni vezetésével…”

A gyülekezetünkben 2023. április 16-án újra elhangzott a „Szívem csendben az Úrra figyel…” kezdetű ének, ismét egymás után háromszor, és ismét Kovács Barni vezetésével. A tavalyi késztetés abban az irányban erősödött fel bennem, hogy az eredeti kánont kibővítsem, s ezzel egyszersmind egy gyülekezeti éneket írjak. Az éneket természetesen a már ismert szöveggel kezdve, mert anélkül maga az alap hiányozna. A dallam és a szöveg is meghittségről tanúskodik, de ha nem csak a szív szólal meg – hiszen egész testünk, lelkünk és szellemünk figyelhet a mi Urunkra –, akkor még teljesebb lesz a hitvallásunk. Ez a gondolat foglalkoztatott, s ennek kifejtése történt meg a hozzáírt versszakokban. Világos volt, hogy nem hagyható el semmi szín alatt az ismert rövid szöveg, amit a vershez szükséges cím alá kell elhelyezni. A következő pedig legyen maga a – hiszem, hogy nekem isteni sugallat által adatott – költői szöveg, ami összességében 10 strófát tesz ki. Tudtam, hogy a szótagszámokban végig maradéktalanul ragaszkodnom kell a meglévő mintához, s a rímeknek is helyükön kell lenniük. A prozódiának nem szabad sérülnie sem irodalmilag, sem zeneileg.

Az eredeti kánon így alakulhatott át egy több versszakos énekké. Nem mondom, hogy versként nem hangozhat ez el bárhol, bármikor, de ha szerepelhetne gyülekezeti alkalmainkon – akár ritkábban, akár gyakrabban – a régi, tartalmas és könnyen énekelhető dallamaink között, akkor ezekhez pluszt adhatna.

Szeretettel ajánlom ezt a megformálódott szöveget – amellyel nem akartam mást, mint Isten dicsőségéről vallani – a Debreceni Baptista Gyülekezet énekkarának és az egész gyülekezetnek.

Máté István